Élete

Élete

Valami a szerzőről és munkájáról

(Előhang – féle)

 

E sorok írója a Hármas körös partján álló Gyomán született s mióta az eszét tudja költőnek írónak készült. Az elemi iskola II. osztályába járt, mikor első verse nyomtatásba megjelent: egy országos lap gyermek mellékletének vers pályázatát nyerte meg vele. Legközelebb érettségiző diákként látta nyomtatásban a versét, a szomszédos Mezőtúr Református Gimnáziumában (ahol Túri diákként jelentkezet első verses kötetével Szép Ernő és Tankó Sirató Károly); 1946-ban, egy fővárosi diáklap közölte költeményét – együtt, Szabó Lőrinc akkoriban készülő nagy versciklusa, a Tücsökzene egyik darabjával. (A kulcs című lapot a Lónyay utcai Református Gimnáziumban szerkesztették, ahol a híres drámaíró Molnár Ferenc is tanult, 1946-ban pedig oda járt a Szabó Lőrinc versek népszerű versek hőse: Lóci.) Magam akkoriban nyertem meg Magyar Keleti Társaság Hogyan él bennem a Kelet? C. Országos pályázatának első díját. E két mozzanat is hozzájárult ahhoz, hogy a Mezőtúri Önképző körben már bemutatott és méltatott verseimből és műfordításaimból egy kötetet elküldtem 20. századi költő óriásunknak, Szabó Lőrincnek a budai Volkman u 8-ba, ahol írására hamarosan személyesen is megjelentem. A fogadtatás számomra várakozáson felüli volt; „Igen tehetséges” –nek nevezett és együtt néztük, bírálgattuk végig dolgozó szobájában beküldött verseimet. Végül fölajánlotta, hogy ha akarom, közöl belőlük a Válasz c. országos irodalmi folyóiratban, ahol ő volt a rovat vezetője. Én haboztam, hogy nyilvánosság elé merészkedjek velük, de a sors hamarosan döntött.

A következő évben – a többi hazai irodalmi folyóirattal együtt a válasz is megszűnt és csak az egyetlen, állampárti vezérlésű Csillag maradt életben, s miután díjnyertes pályamunkámat sem, tudta a keleti társaság egyik lapban sem megjelentetni pedig Germanus Gyula kitüntető oklevelem aláírója, volt a Társaság elnöke. De hát én nem politikai értelemben, hanem irodalmi szellemi vonatkozásban foglalkoztam a Kelettel, s népünk keleti származása folytán: magyar szemmel látva, hogy az irodalomnak nálunk egyenlőre, befellegzett, kezdtem átérni a nyelvészetre , mostmár a pesti Egyetemen a Múzeum körúti épületben ahol egykor íróeszmény-képem, Kosztolányi Dezső és Négyesy László „ Stílusgyakorlatai” Babits Mihállyal és Juhász Gyulával ő is tanult. Annál inkább megtehettem ezt mivel íróeszmény-képem Kosztolányi Dezső (akit ekkoriban már ”íróiparosként és burzsua dekadens” költőként emlegettek) Szintén nagy odaadással foglalkozott magyar nyelvünkkel – „Erős várunk a nyelv” c. kötete valóságos Bibliám volt már diákkoromban. Ekkor már az irodalmi szemináriumból is átiratkoztam a kitűnő Pais Dezső által vezetett nyelvészetibe. Ő mélyítette el nyelvészeti tudásomat, és ő fordította figyelmemet költő lángelménk Csokonai Vitéz Mihály kutatására, ami évekre szóló élményemről és hivatássommá vált.

Majd hét esztendeik főként nyelvészettel foglalkoztam (Magyar Tudományos Akadémia intézetében), 1957 táján azonban a nyelvészetet és irodalomtörténetet egyesítő szövegkiadás – textológia – vált hivatásommá, elsősorban Csokonai műveit illetően. 1955-ben, a debreceni költő halálának másfél százados évfordulójának, elhatároztatott, hogy a költő teljes életművét un Szövegkritikai tudományos kiadásban, föltárják. A vállalkozás elakadt, megfeneklett – nem utolsó sorban azért mivel a szerkesztőnek, kutatóknak nem volt nyelvészeti képzetsége. A feladat rám várt hamarosan meg is kaptam a fölkérést a munkára Csokonai összes költői művének hiteles föltárására és föltárására. Négy évtizedes élményt jelentő – bár fáradságos, „gályarabi” munka volt ez a debreceni Kossuth Lajos Tudomány Egyetem majd a budapesti Károly Gáspár Református Egyetem Bölcsészkarának kötelékében.

Közben azért a versírással, a szépirodalommal sem hagytam fel egészen, nem is hagyhattam, mert azt hallottam, mint a régi írók már, hogy a költő nem „lesz” hanem születik („Nonfit, sed nascitur”) a napi tíz – tizenkét órányi könyvtári filológiai munka közben röpke szüneteiben pihentetőül hosszabb - rövidebb epigrammákat írtam első sorban a hivatásomhoz kapcsolódó régebbi magyar irodalom íróiról, költőiről. Így gyűlt össze voltaképpen kis kötet özöne. Egy – két darab már megjelent belőle a Csokonai által mesterének vallott Kazinczy szellemének ajánlva, Csalánok és ibolyák címmel 1990-ben, a Kazinczy Ferenc Társaság kiadásában. Szépirodalmi munkáim azonban már ezelőtt is jelentek meg: két történelmi életrajzi regény és nyelvészeti ismeretterjesztő művek is. (A Magyar szókincs regénye) Kutatásaimban időrendileg is előbbre haladva kezdtem epigrammákat írni 19-20. századi klasszikusainkról ideértve a jelenkoraikat is.

Eredetileg csak az 1767. évvel bezárólag akartam megformálni a kötetet, a tudós erdélyi református lelkész Bod Péter Magyar Athenas című első magyar nyelvű irodalom története ugyanis ezzel az évvel zárunk, ekkor jelent meg, (Bár készült folytatása is másoktól: Új Magyar Athenas címmel) látva azonban egyre bűvölő kéziratos epigrammáimat, végül is úgy döntöttem, hogy három kötetbe osztom szép epigrammikus verses kötetemet, az első (a mostani) 1967-tel zárul, II. 1768-tól 1906 tájáig (Ady fölléptéig és a Nyugat folyóirat megindulásáig) III. az utána való korszak íróiról és költőiről tartalmaz epigrammatikus összefoglalásokat.

Mint Csokonai kutató mivel zárhatnám inkább, mint egy Csokonai idézettel:

„Adják az Egek, hogy egész nyaláb remekek homályosítsák meg minél előbb ezt az én csekély probatételemet!”

 

Gyoma, 2009.aug.05.

Szilágyi Ferenc